
Utazás a lelkünkben
Kinek ajánlom a művészterápiát?
Mindenkinek!
Legjobb lenne, ha már az iskolában mindenkinek elérhető lenne. Azért nem gondolom, hogy az óvodában, mert a kisgyerekek művészi önkifejezési lehetőségei, főleg az iskolai előkészítés, fejlesztés miatt, megfelelő teret kapnak. Az iskolába lépve, már csak egy-egy rajz vagy énekóra marad, és itt is főleg a művészi képességek csiszolása a cél.
A lexikális tudás értékes, fontos, viszont az erről kapott bizonyítvány nem igazán fedi, egy iskolából kilépő fiatal teljességét. Majd elindul az életében, néhányan elég sima pályán haladnak, de sokan nehezen találják meg a helyüket a világban. Kifelé mutatott, igen megcsináltam, lehet belül egész más. Talán csak körök futása. Sokan várnak valamire, aztán valami másra, és másra, telik az idő és már nem is látják, hogy csak belesodródtak valamibe, ami mi is? Természetes, ha valaki, pici gyerekekkel szinte ki se lát abból, ami körül veszi, vagy egy új munkahelyen akar épp maximumot nyújtani, és sorolhatnánk. Ellehet veszni egy ideig abban, ami egyébként boldogít, előre visz. Éljük meg a szerepeinket, akarjunk jók lenni! Akarjunk magunkhoz is jók lenni, figyeljük a jeleket, meddig tart egy időszak és mikor kezdődik egy új.
Az élet folytonosságában mindig adódnak váltások, gyerekkorban a különböző intézményekbe járás, később pedig már a felnőtt élettel járó kapunyitás, munkahely találás, pár találás, család alapítás, ezek változása, növekedése, életközépi válság, klimax, üres fészek, nyugdíj kezdete, időskor megélése, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem, persze ez mindenkinek egyedi, sőt van ami többször kerül elő vagy egyszer se. Ekkor még nem is említettem a váratlan illetve befolyásolhatatlan kisebb-nagyobb eseményeket. Vagy amikor többféle alkalmazkodás egyszerre vagy kánonban van jelen.

„Az egyetlen állandó a változás maga.” Herakleitosz
Új helyzet kezdetben, beletanulás, kipróbálás, mi működik a legjobban, időszaka.
Mit lehetne elengedni, hogy helyet adjunk valami újnak. Hogyan lehetne új egyensúlyt alkotni? Hogyan hozzunk ki a legjobbat?
Nagy segítség ilyenkor is a művészetterápia.
Eszközök segítségével feltérképezzük, azt a pozíciót ahol épp vagyunk, ráfókuszálunk a jelenre. Összeszedjük az erőforrásainkat, megnézzük mi az, ami éppen hasznos, ránézünk mi az, ami még kéne? Hátha épp a bőröndünk mélyén lapul, csak eddig nem láttunk rá. Megnézzük hova szeretnénk éppen eljutni, és belevágunk az utazásba.
Bár nem egy helyről megyünk és nem is egy a cél, mégis rengeteg a közös. Segítünk egymásnak a tapasztalatainkkal, felismeréseinkkel. Aki már járt arra elmeséli, milyen élmények érték, kivel ment, kivel menne szívesen, vagy akár egyedül? Esetleg észrevesszük, hogy egy szakaszon, ugyan abba az irányba megyünk. Együtt hajóra szálunk és egy jó beszélgetés végére észrevesszük, milyen jól haladtunk. Közben lehetsz szemlélő is az utazás során, passzivitás mellett belső aktivitás is jelen van, haladunk együtt. Lehet egy-egy felismerés kellemetlen, rájöhetünk, hogy régebben téves útbaigazítást kaptunk, vagy talán félre értelmeztük azt, és nem arra megyünk, ahova tartunk.
Mindenki életében vannak kanyarok, de ezek nem tévutak, ha felismerjük a benne rejlő lehetőségeket.
Kinek ajánlom a művészetterápiát?
Annak aki, változásra készül, vagy nagyon szeretne mást, de mégsem történik meg, épp átalakulóban van, megrekedt közben, már minden más és az új még nem alakult ki, vagy amikor már vannak új dolgok, amiket jól kéne bejáratni, a változás kincseit keresi, amikor épp újra fogalmazná magát, vagy amikor épp megpihen a csúcson, jól vállon veregeti magát.
A sikert és az elégedettséget éli meg. A nyugalom egyensúlyban van. Majd újra indítana valami újat, és figyeli a hívást… Tehát mindig van valami, ami miatt érdemes csoportban lenni. Az életünk haladásából legtöbbet akkor hozhatjuk ki, ha tudatosak vagyunk. A belső utazás által megalkothatjuk a magunk leg teljesebb, leg boldogabb énjét. Annyira vagyunk képesek sikeressé válni, amennyire képesek vagyunk önmagunkhoz visszatérni! A csoport olyan biztonságos hátteret ad, ahol szabadon megélhetjük a pillanatokat, kipróbálhatjuk magunkat új helyzetekben, külső rálátást adunk és kapunk. Itt az alkotás lágy ölelésével profi utazókká válhatunk, és eljuthatunk ahova vágyunk.
Virágzoom művészetterápia élményutazás, cél az önazonos, boldogító élet!

Várlak
Alkoss
Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba
