+36-30-856-5879 info@viragzoom.hu
Ünnepi Lelki Gazdagság: Művészetterápia Karácsonykor

Ünnepi Lelki Gazdagság: Művészetterápia Karácsonykor

Művészetterápia Karácsonykor

Karácsony az év egyik legvarázslatosabb időszaka, amikor az összetartozás és a szeretet különleges pillanatait ünnepeljük. Az ünnepi rohanásban azonban könnyen elveszhet a lelki gazdagság, melyre igazából vágyunk. A művészetterápia lehetőséget kínál arra, hogy mélyebben átéljük ezt az időszakot és felidézzük azokat az érzéseket, amelyek valóban fontosak.

karácsonyi varázs

Karácsony Lelki Vonatkozásai

Sokunkban él a gyermekkori gondtalan karácsony vágya, melyet szeretnénk megélni és megadni másoknak.

A karácsony az öröm és szeretet ünnepe, ugyanakkor stresszel és megfelelési kényszerrel is járhat.

Ahogy felnőtté válunk, az ünnep varázsát mi teremtjük meg. Igyekszünk mindent tökéletessé tenni, akár az emlékeinkben megélt gyermekkorunk tökéletességét, vagy éppen azt, amire vágytunk, de nem tapasztaltunk meg. Azonban ebben a törekvésben könnyen túlvállalásokba eshetünk, és ez elvonja figyelmünket, az igazi lényegről. Persze lehet olyan helyzet, ami nem rajtunk múlik és kénytelenek vagyunk állni a ”sarat”, ilyenkor különösen fontos, hogy az öngondoskodás ne egy újabb kipipálandó teher legyen

Mitől lesz Jó a Karácsony

Az ünnep igazi öröme abban rejlik, hogy az ember valódi értékekkel gazdagodik és mélyebb élményeket tapasztal meg. Az ajándék maga az ünnep, mely az együttlét örömét és szeretetét hordozza. Ne felejtsük el az igazi ajándékokat, amik a szívünkből jönnek, és azokat az örömteli pillanatokat, amikor együtt vagyunk szeretteinkkel.

nov
nov

Értékes együttlét

Ebben az időszakban különösen értékes az együttlét. Remek lehetőség arra, hogy mélyebben megélhessük az ünnepi hangulatot, egy közös alkotás, teázás, séta, zenehallgatás vagy valakivel elmenni egy érdekes előadásra.

Az ajándékozás valóban egy különleges lehetőség arra, hogy kifejezzük szeretetünket és figyelmünket mások iránt és örömet szerezzünk másoknak. A kulcs ahhoz, hogy az ajándék ne teher és kötelezettség, hanem valóban értékes legyen, az, hogy szívünkből adjuk. Figyelembe véve a lehetőségeinket, a másik szükségleteit és vágyait. Ez lehet épp egy jól megválasztott tárgy, élmény, vagy akár egy apró figyelmesség is.

Az ajándékozás varázsa az érzelmekben és az ajándék mögötti figyelemben rejlik.

Kreatív Ajándékozás és Művészetterápia

Az ajándékozás lehetőséget ad kreativitásunk kibontakoztatására. Olyan ajándékokat lehet kitalálni vagy elkészíteni, ami az illető érdeklődésére és személyiségére reflektálnak, így valódi örömforrás lesz. Érdemes kipróbálni az ajándék készítést. Az egyedi alkotások személyesek, mivel azokat a szívből jövő kreativitással, szeretettel alkottuk, és nagyon értékesek. Emellett az ajándékok készítése is örömet okoz.

Közös alkotás is lehet az ajándék, ha a másik fél is nyitott. Ez lehet bármilyen közös alkotás, akár egy recept közös elkészítése is. Ha valami aktuálisra vágyunk, klasszikus módon karácsonyi díszeket, dekorációkat és mézeskalácsot is készíthetünk. Az együtt létrehozott alkotás magában hordozza az elkészítés örömét, és felidézi a közös élményeket is.

Az ajándék lehet kreatív eszköz is, amivel az ajándékozott szabadon kifejezheti és megélheti a kreativitását. Ez nem csupán egy tárgy, hanem inspiráció és lehetőség az önkifejezésre, valamint emlékezetes élmények megteremtésére az ajándékozott számára.

nov
nov

Karácsonyi művészetterápiás írás gyakorlatok

Az ünnepi időszakban különleges gyakorlat lehet a karácsonyi vers vagy naplóírás. Versek és naplóírás segítségével lehetőség nyílik az érzelmek kifejezésére, a vágyak megfogalmazására és az ünnepi hangulatok mélyebb megélése. Ez az alkotó folyamat egyfajta terápia, ahol a szavak segítségével lehetőség nyílik a belső érzések kifejezésére és megértésére.

Az adventi időszak a bennünk lévő új lehetőségekre való várakozás ideje, és egyben az előző időszaktól, az eddigi önazonosságunktól való búcsúzás ideje is. A lelki üzenetek megfogalmazásában segíthet a művészetterápia, például egy irodalomterápiás írás gyakorlat, ezzel könnyedebben megszülethet, a bennünk várakozó lelki fény.

Az írásnak ezt kedvelt módját is érdemes kipróbálni, amiből mostanra Kimberly aktuális verzióját ajánlom.

Karácsonyi ihlet, a kreativitás beindításához. A pontozott részre bármilyen hosszú személyes szöveg kerülhet.

Lassan itt a karácsony!

Az évnek ebben az időszakában mindig ……………….………. .

………….. illata, visszaidézi …………………………….…. emlékeit.

Amikor az elmúlt évre gondolok, …………………………………. .

Büszke vagyok magamra, mert …………………………………….. .

Ebben az adventi időszakban a legnagyobb szükségem,

arra van, hogy …………………………………………….……………….. .

Karácsonyi kívánságom ……………………………………………….. .

Legyen ez az időszak szívet melengető és varázslatos számotokra!

Felhasznált irodalom

Antalfai Márta (2016): Alkotás és kibontakozás, Lélekben Otthon Alapítvány https://kimberlyhetherington.com/2022/12/03/christmas-poem-journal-prompt/ https://pszichoforyou.hu/5-gyakorlat-egy-kis-adventi-lassitashoz/?fbclid=IwAR2O6RCTaHZnBQK24tH-f8spHiBI5aGNfJ3yPejrIodsNU72mqmi542RAqc

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

Novemberi Hangulat és Művészetterápia

Novemberi Hangulat és Művészetterápia

Novemberi Hangulat és Művészetterápia

A rövidülő nappalok és hideg idő hangulatváltozásokat okozhatnak. Hogyan segíthet a művészetterápia a novemberi hangulat kezelésében?

Az év utolsó hónapjaiban, a hűvös időjárás és a rövidülő nappalok mindannyiunkat érintenek, a természet változásaival párhuzamosan az emberi lélek is átformálódik. November dinamikája elmélkedésre és belső utazásra hív. Ebben segítségünkre lehet a művészetterápia, lehetőséget ad felfedezni és kifejezni azokat az érzéseket, amelyek a hideg és szürke napokon felbukkannak. Azonban, a november nem csak a mély lelkiállapotokat hozza magával, hanem alkalmat is kínál számunkra, a belső kreativitás felfedezésére.

nov

Őszi Átalakulás

November elején még élvezhetjük a színpompás levelek látványát, de ahogy a hónap halad, a természet átalakul, a színkavalkád elkezd szürkülni, a párás, ködös idő, a hideg szellő és a hosszú éjszakák mind arra emlékeztetnek bennünket, hogy az élet ciklusai változóak.

Ezek az őszi változások az elmúlás és letisztulás időszakát hozzák el, előkészítve minket egy új kezdetre. A művészetterápia ebben az időszakban segíthet nekünk abban, hogy kapcsolatba lépjünk a természetes átalakulással, miközben felfedezzük saját belső átalakulásainkat.

Novemberi Hangulat

A novemberrel együtt járó rövidülő nappalok és hideg idő sokak számára okozhat hangulatingadozásokat és energiavesztést. Gyakrabban előfordulhatnak kapcsolati nehézségek, és hajlamosíthat az introverzióra. Az őszi depresszió egy valós kihívás, amely befolyásolhatja az életminőséget és az általános jólétet. Azonban ne feledjük, hogy az alkotás, kreativitás és művészetterápia rendkívül hatékony eszközök lehetnek a mentális egészségünk támogatásában. Az őszi depresszió, vagy más néven szezonális affektív zavar, sokakat érint ebben az időszakban, amikor a napfény és a természetes fény mennyisége csökken. Persze vannak, akik már alig várták, hogy vége legyen a nyárnak és az ősz igazi megkönnyebbülést hoz számukra. Sokféle érzést hozhat az ősz. Mindenkinek a saját érzései érvényesek, és ezeket az érzéseket, érdemes alkotásba fordítani.

A művészeti tevékenységek lehetővé teszik az érzelmek kifejezését, még akkor is, ha szavakba nehezen önthetők.

nov
nov

Művészetterápia és Önismeret

A művészetterápia egy kiváló eszköz az érzelmek kifejezésére és feldolgozására. Az alkotás lehet festés, rajzolás, szobrászat vagy bármilyen más művészeti forma, ami segít kifejezni azt, amit szavakkal nehéz elmondani. November energiái ideálisak ahhoz, hogy mélyebben elmerüljünk önmagunkban és felfedezzük azokat az érzéseket, amelyek a felszín alatt rejtőznek.

Kreativitás és Önkifejezés

Az őszi hónapok ideálisak arra, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk saját kreatív potenciálunkkal. A november lehetőséget kínál arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt hónapokra, értékeljük az elért eredményeket, és felkészüljünk az előttünk álló év végi időszakra. A művészetterápia lehetőséget teremt az érzelmek kifejezésére és feldolgozására, így segítve a belső harmónia megtalálásában.

Stressz: Kreatív Megoldások a Mindennapi Nyomásra

Számos olyan stresszforrás is előfordulhat novemberben, ami nem mindig nyilvánvaló, ilyenek például az ünnepek előtti előkészületek, a munkahelyi nyomás, pénzügyi terhek és a gyakori légúti

betegségekhez kapcsolódó szorongások. A stressz elkerülhetetlen része az életünknek, de az elfogadás, a tudatosítás vagy az érzelmek kiengedése segíthet abban, hogy a stressz ne befolyásolja túlzottan a mindennapi életünket. A művészetterápia felismerhetővé teheti ezeket a stresszforrásokat, segít kreatív megoldásokat találni és reziliensebbé válni. Az alkotófolyamat során a jelenlét és a figyelem összpontosítása is segít a stressz csökkentésében.

A művészet és kreativitás segíthet a stressz kezelésében, miként azt Emily Nagoski és Amelia Nagoski is javasolja, olyan stratégiák: „mint a kreatív önkifejezés – az írás, a rajzolás, az éneklés, bármi -, ami biztonságos teret kínál ahhoz, hogy keresztüljuss az alagúton.” Az alkotás és kreativitás nemcsak stresszkezelési eszközként funkcionálnak, hanem olyan mély kapukat is kinyithatnak, amelyeken átlépve felfedezhetjük belső világunkat, megismerhetjük rejtett erőforrásainkat. Lehetőséget teremt az önfejlődésre és a belső harmónia megtalálására.

Művészetterápiás Tippek Novemberre

Őszi természetjárás: Inspirálódj a természet változásából, majd a természet képeit, analógiáit felhasználva készíthetsz alkotásokat is.

Hangulatfestés: Válassz színeket, amelyek tükrözik az érzéseidet, és hagyj szabad utat a festésnek vagy rajzolásnak.

Közös alkotás: Hozz létre közös műalkotásokat barátaiddal vagy családtagjaiddal, hogy erősödjön a közöttetek lévő kapcsolat.

Reflexió és Megértés: Tarts magadnál egy naplót az alkotásaid készítése során, és reflektálj az érzéseidre. Az írás és a vizuális művészetek kombinációja mély önismereti utazást eredményezhet.

Gyertyafény és Relaxáció: Készíts egy alkotást, amely a gyertyafény és a csend erejét jeleníti meg neked. Ez segíthet ellazulni, és belső békét teremthet.

November a belső felfedezés és a kreativitás hónapja lehet. Engedd, hogy a művészetterápia útmutatásával feltárja az érzéseidet és segítsen abban, hogy az év utolsó hónapjaiban is mélyebb kapcsolatba lépj önmagaddal és a környezeteddel. Élvezd az alkotás örömét, és engedd meg magadnak a fejlődés lehetőségét! Ha elakadnál, vagy szívesebben végeznél ilyen gyakorlatokat szakemberrel, szertettel várlak egyéni beszélgetésekre.

nov
Felhasznált irodalom

Antalfai Márta (2016): Alkotás és kibontakozás, Lélekben Otthon Alapítvány

Emily Nagoski, Amelia Nagoski (2022): Érzelmi kiégés – A stresszkezelés gyakorlati titkai nőknek, Libri Kiadó

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

Hogyan lettem művészetterapeuta?

Hogyan lettem művészetterapeuta?

Hogyan lettem művészetterapeuta?

A Női váltóban Párdi Petra írónővel és művészetterapeutával beszélgettem a hivatásomról, a családomról, arról hogyan is lettem művészetterapeuta.

Meséltem kicsit a gyerekkoromról; egy „véltlen folytán” sport osztályba jártam, itt kötelező volt délután is sportolni. Az RSG-t (ma RG) választottam. Amikor egész kicsi voltam, egy fellépésre készültünk, úgy adódott, hogy egyedül maradtam a színpadnál, szinte teljesen sötét volt, és megszólalt a The Wall. Ott álltam és lelkiszemeim előtt, a zene hatására csodás képek elevenedtek meg, közben belülről a testemben is éreztem a zene hívását. Ez egy olyan élmény volt, amitől elkezdtem gyakrabban önmagam örömére táncolni, vagy éppen kitáncolni magamból azt, aminek máshol nem lehetett tere. Ekkor koreográfus szerettem volna lenni, vagy táncos. Nagyon érdekelt a lélek is. Nekem is – mint sok más sebzett gyógyítónak – az élet kínálta, hogy terapeuta legyek, akkori terveim szerint, pszichológus.

hogyan lettem művészetterapeuta

De a sors, elterelt.

Férfi vonalon agrárérdeklődést is hoztam, volt saját paradicsom „ültetvényem” a teraszon, a nagy diófa volt a „lakásunk”, és sokat jártunk az erdőben.
Női vonalon az esztétikum volt belém kódolva, otthon körülvett a művészet minden ága.

Szerettem rajzolni, alkotni. Édesanyám régiség üzletében segítettem, kis ráhatással, ékszerbecsüs tanulmányokba fogtam, és egy keramikusnál is dolgoztam.

A szakmai életutam nagyon kanyargósan indult. Egyszerre akartam – akkor épp még – kertészetet tanulni, karriert építeni, szuper nagycsaládos anya lenni. Sok nehézségen, visszautasításon, megoldáskeresésen vagyok túl. Sokszor egyedül voltam a problémáimmal. Közben igyekeztem magabiztos maradni, vagy legalább úgy tűnni, hátha én is elhiszem. A munkaerőpiacon kisgyerekes anyaként nagyon nehezen tudtam elhelyezkedni. A művészetterápiával bő 10 éve az andragógia szakdolgozatom megírása közben kerültem szorosabb kapcsoltba. Elindultak a csoportjaim is, majd újabb „kanyart” hozott az életem, megszületett az ötödik csodánk. Később a covid lelki nehézségei miatt kezdtem újra csoportot tartani. Akkor még minden gyerek itthon lakott, a kollégiumok is bezártak. Azóta már újra sok minden átrendeződött, a nagyobb gyerekek felnőttek, a kicsi óvodás lett, én is alakulok az új helyzetben. Újra tudok többet foglalkozni a munkámmal, persze ehhez a férjem és sokszor a gyerekek együttműködése is szükséges. A művészetterápia által könnyebb kreatív megoldásokat is találni, ez nekem épp olyan hasznos, mint másoknak. Most úgy érzem, ebben a hullámzásban, kialakult egy dinamikus egyensúly, ebben fontos szerepe van annak, hogy szeretem a munkám, látom, hogy hasznos, és úgy gondolom, a helyemen vagyok.

hogyan lettem

Mondhatom, hogy már fiatalon eldőlt, hogy művészetterapeuta legyek, mégis hosszú idő és kacskaringós út – ami nem kitérő, hanem mind fontos, részemmé vált tapasztalat – vezetett a mostani hivatásomhoz. Az interjúban mesélek arról is, hogyan kapcsolódhatott ehhez a kertészmérnök énem is.

A teljes cikk itt található: Női váltó

A képeket Beregszászi Barbara készítette a Cosmic Latte szalonirodában. Aki szívesen kipróbálná a művészetterápiát, személyesen itt és más helyszínen is találkozunk, valamint online a Zoom felületén, egyéni vagy csoportos művészetterápiás beszélgetéseken.

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

Flow érzés – Természetes áramlás művészetterápiával

Flow érzés – Természetes áramlás művészetterápiával

Flow érzés művészetterápiával

Miért vágyunk az alkotásra? Az alkotás kikapcsol, jelenbe hív, megélhető általa a felfedezés öröme, olyan kreatív érzés, amivel új valóságba léphetünk be. Alkotással olyan bennünk lévő tartalmakat is megjeleníthetünk, akár „megtisztíthatunk”, amire máshogy nem lenne lehetőség. Miközben létrehozunk valami újat, megtapasztalhatjuk flow-élmény különleges állapotát.

Az önkifejezés alkotáson keresztül egyszerű és természetes folyamat, már a beszéd megtanulása előtt is használjuk ezt a képességet. Ha nincsenek teljesíthetetlen elvárások, elmélyült állapotban alkothatunk, ahol a teljes figyelmet kap a folyamat, így megélhetjük a sikert, az örömteli feltöltődést. Valamilyen áramlat élmény szinte minden alkotás során keletkezik, ami a pillanat élménye mellett, hosszútávon személyiségfejlődést is eredményez. Az alkotás minden aspektusával együtt, emberi alapszükséglet.

flow és művészetterápia

Flow és alkotás

Művészetterápiás alkalmakon az alkotás lehetővé teszi, hogy kapcsolódjunk a belső világunkhoz és ábrázolás által kifejezzük önmagunkat.

Ez egyfajta flow érzés, ami megtapasztalható a művészetterápián keresztül is.

Semmilyen művészi képesség vagy jártasság nem szükséges, sőt nem is cél szépet alkotni, mégis minden alkotás „lélekkel teli” nagyon egyedi, különleges, és ott abban az adott helyzetben a lehető legtöbbet adja.

Az alkotás témái között fontos szerepet kap a természetet, melyben egyszerre van jelen az állandóság és a változás. A ciklikusság és az állandóság, a külső hatásokhoz való alkalmazkodásban ad biztonságot. A természet örök változása áramlásban tart minket is. A természettel való változás elevenen tartja a lelket, és segít a folyamataink megélésében.

flow érzés
flow élmény

„Ha engedjük, hogy az év körforgása hasson ránk, olyan erőkre teszünk szert, amelyek segítik önmagunk mélyebb megismerését. Csak ezáltal érezhetjük meg, hogy milyen finom szálakkal fűződünk ahhoz a világhoz, amelybe beleszülettünk.”

C. G. Jung

Te, hogy állsz a változáshoz?

Van olyan, amin – már régóta – szeretnél változtatni, de nem megy?

Hiába ismertek az elméletek, a változás ettől nem történik meg. Van, aki szeretne többet mozogni, egészségesebben táplálkozni, többet inni, eleget aludni, megteremteni a munka magánélet egyensúlyát, és még sorolhatnánk, majd jön a sok de – nincs időm, fáradt vagyok, most nem jó és egyéb valós kifogások. Ez persze kifáradáshoz vezet, további halogatást, túlvállalást, túlhajszolást eredményez.

Mi a probléma?

Probléma akkor jelentkezik, amikor valami, aminek tovább kéne haladni, megáll, megreked, egyfajta blokk keletkezik.

Korunk technikai civilizációjának a világában, természettől elszakadt emberek számára a virtuális világ természetes, míg előfordul, akinek már a természet furcsa és ismeretlen. Őseink tudását, már nehezen érthető, szimbólumok őrzik.

Ma a rohanó világban nehéz is időt szakítani a természet megfigyelésére.

művészetterápia

A városi létben, kevésbé markáns az évszakok váltakozása, az épített környezetre inkább az állandóság jellemző, és az állagmegóvás, illetve az ember által létrehozott általában gyors változások.

A természet kevésbé érzékelhető a városban, persze vannak fák, láthatjuk, hogy télen lombkorona nélkül pihennek, nem olyan virágosak a terek és parkok, majd idővel rácsodálkozunk, hogy megindul az új élet, folytatódik a körforgás. Kisebb részben, másképp, de a városban is van mód a természet megfigyelésére, akár az épített és a természetes környezet együttesét figyelemmel kisérve. Természetesen, jó lehetőség egy-egy erdei, vagy más természeti környezetben kirándulást tenni, és bármilyen természetkapcsolatos programon részt venni. A természet helyszínt adhat a művészetterápiának is.

Egységben a természettel

A természettel való egység az önmagunkon való túllépést is szolgálja, kapcsolódhatunk általa a magasabb rendű rendhez – a teljességhez, az univerzum működéséhez, a harmóniához, – ami

biztosítja az egészség megőrzéséhez is szükséges folyamatos lelki áramlást. A kozmikus tudattal megérintődés a személyiségben elindítja a kreatív folyamatokat.

A természeti táj köztudottan megnyugtató, lazító, valamint új perspektívát is adhat. Ugyan akkor a természet eszköz is az érzelmek kifejezésére és a lelki élet ábrázolásra. Művészetterápiás attitűddel szinte bármit használhatunk eszközként, a természet egyik igen kedvelt és fontos téma. Hiszen a természetbeágyazottságunk felismerésével közelebb kerülhetünk önmagunkhoz is. A természet olyan erőforrássá válhat, mely nem csak regenerál, hanem kitágítja az énhatárokat, és kifejezetten inspiráló hatású.

alkotás
művészet

Művészetterápia

A művészetterápia által elindul a külső és belső kommunikáció, a megfigyelt és megalkotott képek, támogatják a lelki dinamika újra szerveződését, a természetes belső áramlást. Az alkotásban is megjelenik az állandóság és a változás. Amikor megkapjuk az alkotó felület, mondjuk egy fehér lapot, majd valamit elindíthatunk, kipróbálhatjuk mi is történne, ha – az életben – elkezdenénk valamit tiszta lappal. Megjelenik az első koncepció, megfigyelhetjük az alkotási folyamat sorrendjét, mi elsődleges, mit mi idéz elő. 

Az egész folyamat során megjelennek attitűdök érzések. Egyszer csak megjelenik a késztetés az alkotó folyamat befejezésére, megfigyelhetjük önmagunkban, mikor érezzük, hogy valami lezárásnak eljött az ideje. Ezt szintlépésnek is megélhetjük, hiszen új funkciója lesz az alkotásnak. 

Az eredményre kívülről, mi magunk is ránézhetünk. A csoporttagok pedig az alkotáson keresztül, teljes őszinteséggel, ítélkezés mentesen adnak visszajelzést és világítanak rá az erősségeinkre. Mivel ezek belső saját értékek, érhető és használható erőforrásként működnek tovább. A megbeszélés önmagunk, és kapcsolataink megértését is támogatja.

Az alkotás folyamata valami új létrehozása, olyan dolog megalkotása, amire nincsenek meglévő klisék, ez elősegíti a hétköznapi kontextusból való kilépést, a megszokott sémák helyett, új kreatív megoldások alkalmazását. Az új vagy felismert képesség, az elakadt életproblémák, szelíd tovább lendítésére is megoldást adhat.

virágzoom
virágzoom

Művészet és teremtés

Legyen itt egy kis betekintés Mitrovics gondolataiból a művészetről: Az emberi lélekben gyökerezik a szellem magasabb rendű kifejezése, maga a művészet. A lelkiséget állandó aktivitás jellemzi, ezt olyan területen, tudja megélni, mint a művészet, ahol nem akadályozzák gátlások, és az ember felszabadul. Művész számára az élet olyan anyagot nyújt, melyet szabadon alakíthat, és alkothat újjá. A művészet által az ember, a maga épülésére, és örömére újjáteremti a világot, a saját törvényszerűségei alapján, anélkül, hogy meghamísítaná. A művészet a természetvalósággal is egybevág. Az embert örök törvény elszakíthatatlan kötelékkel fűzi a természethez, melynek ő maga is szerves alkotó eleme. Életközösség áll fönn az emberi és a kozmikus élet között is, és nem csak testi, lelki élete is függ a kozmikus hatásoktól. A műalkotás egységes egész, az eszme ennek az egységnek, belső magnak a képviselője. Az ember saját lelke a művészben nyilatkozik meg legteljesebben.

Természetes áramlás

Művészetterápiás foglalkozáson, beltérben is megjelenhet a természet, például, kollázs „alapanyagként” is, sokszor hívjuk be a természet képeit. Megfigyeljük és megalkotjuk, vagy még gyakrabban emlékezből megalkotjuk, amit láttunk vagy gondolunk róla, és ez nem azt jelenti, hogy fotószerű másokat kellene alkotni, a „művész” – és minden ember művész – saját egyedi módján alkotja meg a világot.

Megfigyelhetjük mit, és hogyan változtattunk, hogy a valóság a „miénk” legyen, elérhetővé váljon a flow érzés. Mit veszünk el, mit teszünk hozzá és mit tartunk meg úgy, ahogy van. Esetleg, mi az a kis módosítás, ami által már komfortossá válik a világ. A művészetterápiás technikák közben kipróbált új megoldások az életben is működtethetők. A külső és a belső világ összhangja, hozzásegít a harmonikus élethez. Így megtehetünk önmagunkért és környezetünkért, sok „apró”, viszont lényeges és örömteli lépést!

Felhasznált irodalom

Antalfai Márta (2016): Alkotás és kibontakozás, Lélekben Otthon Alapítvány

Mitrovics Gyula (1940): A műalkotás szemlélete, Rózsavölgyi és Társa Kiadása

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

Kert-művészetterápia

Kert-művészetterápia

Kert és művészetterápia

Pipacsos hangulat.

Fogtam magam, ha már szabad vagyok, elmentem egy kertészetbe díszpipacsot venni a meglévők mellé. Most a kertészkedés is nagyon jó töltődés nekem, a művészetterápia mellett.

Újra rátaláltam erre a régi örömokozómra, csak már sok mindent másképp látok, mint 10-20 éve. Mivel a kendőm itthon maradt, és sajnos a papír maszkban hamar kiütéses leszek sietnem kellett. Rögvest a cél helyre indultam, és levettem tervezett rózsaszín díszpipacsot, meg még egy narancssárgát is, olyan szép. Így viszonylag kis költséggel sikerült átnyargalnom a kertészeten.

Itthon elültettük és kicsit elmélkedtem a pipacson, hogy milyen sokféle és szép, már a máknál kalandoztam, a bejglinél, aztán az ópium mámoránál, milyen sok minden egy kis virág.

A könyv

Majd észrevettem, hogy tegnap kint felejtettem a könyvem a terasz asztalán. Ráadásul éjszaka eső is esett, de szerencsére gondoltak a célközönségre – A tökéletlenség ajándéka – keményfedeles, így semmi baja.

Tánc- Művészetterápia

Ezt a könyvben találtam később. Érthetjük klasszikusan a táncra, vagy akár az élet táncára:

Nem volt nehéz rájönnöm, hogy a tánc sok ember számára nehéz téma. … Nincs azonban az önkifejezésnek még egy olyan formája, amely annyira előhozná belőlünk a sebezhetőség érzését, mint a tánc.

Szó szerint az egész testünket védtelennek érezzük ilyenkor. Olyan, mintha meztelenek lennénk – azt pedig talán nem kell magyaráznom, mennyire erős sebezhetőségérzést képes kiváltani belőlünk ez a tapasztalat. … Egy asszony egyszeregyszer azt mondta nekem: „Néha, ha egy filmben táncolnak, vagy megy egy jó szám, elkezdek dobolni a lábammal, anélkül, hogy észrevenném.

Amikor végre eljut a tudatomig, hogy mit csinálok, mindig zavarban érzem magam. Egyáltalán nincs ritmusérzékem.”

Berne Brown

Ha van 20 perced ajánlom nézzétek is meg, Berne Brown-t, nagyon jó!

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

ingyenes-szakmai-konzultacio

You have Successfully Subscribed!