Rólam
Szia, Titanilla vagyok
Művészetterápiás csoportvezető
és Mentálhigiénés szakember
Célom
A harmónia számomra, egy rugalmas és természetesen áramló állapotot jelent. Életteli, sokszínű lüktetést, ugyanakkor van benne káosz, rend, és csend is. Úgy gondolom, hogy az egész világ, az által lehet jobb, ha másokat arra inspirálok, hogy jobbá tegyék a saját életüket.
Életem iskolái
Andragógus képzésem végén, a szakdolgozatom megírása közben ismertem meg a művészetterápia csodálatos világát. Ekkor a tánc, mint hobbi volt jelen az életemben, fontos szerepet játszott, az énem, a nőiességem megélésében, és a kapcsolódásaim felfedezésében is. Számtalan jótékony hatását tapasztaltam, és ezeket szándékoztam tovább adni. Így indultam, mint csoportvezető, csodás hölgyekkel, tánccal, lélekkel.
2013-ban kerültem szoros kapcsolatba a művészetterápiával. Mondhatom, hogy első látásra szerelem volt. Önmagam megismerésében és a segítő énem kibontakoztatásában is támogatott. Már amikor beléptem az MMSZKE kapuján éreztem, hogy itt a helyem. Akkoriban a mozgásterápiára koncentráltam, de idővel a mesék, a zene, és képzőművészetek csodái is elvarázsoltak. Ez volt az a képzés, ami valóban mély önismeretet nyújtott és elindított az igazi utamon. Amikor ma csoportot vezetek és észreveszem magamon, hogy úgy csinálom éppen, mint ahogy a mesterem, akkor belül mosolygok – és sokszor mosolygok.
A mentálhigiénés mesterképzés elvégzése újabb fontos lépés volt az életemben, szorosan kapcsolódó, mégis új tudást, új nézőpontokat adott számomra. Folyamatosan képzem magam a témában, több területet is érintően, azok összefüggéseit is felhasználva, és a magasabb nézőpontok is érdekelnek.
Életemben a kapcsolódások, a természet és a művészet folyamatosan összefonódott, hol így, hol úgy és valójában minden „szálban” meg van a többi is. A művészetben megjelenik a természet, onnan nyerhetünk ihletet, kapcsolódhatunk a dinamikájához. A természet, maga a legnagyobb művész, és a természetbeágyazottságunk felismerésével, önmagunkhoz is közelebb kerülünk. A kapcsolódás jelen van mindenben, akár családunkhoz, ismerőseinkhez, nagyobb köreinkhez, élővilághoz, természethez, művészi alkotáshoz, vagy akár egy alkotás által önmagunkhoz kapcsolódunk.
Jelenleg szomatikus irányban képződőm tovább, a mozdulatok művészetével, testi élményekkel, izgalmas kapcsolódásokkal.
Munkáim – Családom
Férjemmel nagyon fiatalon 1991-ben ismerkedtünk meg, azóta négy felnőtt és egy kisiskolás gyerek büszke szülei vagyunk. Csak ámulok, hogy milyen csodálatos mindegyik. Fontosnak tartom, hogy mi párként és szülőként is szövetségben legyünk.
Munkám sokféle volt az életem során, volt hagyományos állásom, éltem főállású anyaként és van egy családi vállalkozásunk. Minden munkámban találtam hasznosat és szépet, de sokszor hiányzott az, hogy a személyiségem erősségeit nem tudtam igazán kamatoztatni. A komplex művészetterápia adja meg a sokszínűséget, a kapcsolódásokat, azt, amit valóban szeretek. Itt fel tudom használni az eddigi élettapasztalataimat, sokféle tudásomat.
“Semmit nem adhatsz meg egy embernek. Csak segíthetsz neki, hogy felfedezze a dolgokat önmagában.”
– Galilei
Virágzoom
Nálam nincs tabu, bármilyen témai előkerülhet, azzal foglalkozni fogunk!
Leggyakoribb elakadások, amiknek a megoldásán közösen dolgozunk vagy előjöttek a témák kapcsán: életszakasz váltás, nő – férfi dinamikák, szex, párkapcsolati kihívások, reprodukciós dilemmák, anyaság, nőiség, menopauza, életközépi válság, munka – magánélet egyensúlya, hivatás, veszteség, gyász, szorongás, elfogadás, addikciók, lelki kérdések.
Foglalkozom idősekkel, közel 100 éves az egyik csoporttagom, van tapasztalatom főleg serdülőkből álló, és vegyes korosztályú csoporttal is, az egyéni konzultációra is minden korosztályt örömmel fogadok. Budapesten jól megközelíthető helyen személyesen találkozhatunk, igény esetén online. Ezen kívül járok intézményekbe, mint művészetterápiás csoportvezető. Vállalok cégeknél, szervezett csoportoknál, elsősorban összehangoló, érzékenyítő tréningeket. Illetve, új outdoor lehetőséget is kínálok a kapcsolódásra, ahol termeszét és az épített környezet adja az „eszközöket”, kiegészítve művészetterápiás elemekkel.
Csoportjaim során, igyekszem belülről és mégis háttérből közreműködni, mint egy „játékvezető”, aki irányokat, javaslatokat, „játék” felületeket ad, így mindenki megtalálhatja az aktuális saját válaszait. Ez a játék, egy komoly játék, éppen ezért különösen fontos, hogy a legmegfelelőbb módon egyéni igényeknek megfelelően, és mégis integráltan tegyem mindezt. Az egyéni konzultáció ugyanakkor teljesen személyre szabott, a teljes figyelmem végig a kliensen van. Rugalmassága mellett, azért is szokták az egyéni beszélgetést választani, mert lehet olyan téma vagy helyzet ahol előnyösebb, ha csak ketten vagyunk.
„Valószínűleg kevesebb lélektani problémával találkoznánk, ha a verbalitásra épülő kultúránkban megjelennének a különböző “műkedvelő” művészeti tevékenységek. Amik nem attól lényegesek, hogy alkotást hoznak létre, hanem attól, hogy a belső pszichés folyamatok szabályozásában feldolgozási módot nyújtanak.” Németh László 1991
A technikák megválasztásánál mindig fontosnak tartom, hogy egyszerűen kezelhetők legyenek, ugyanakkor kifejezésbeli gazdagságot biztosítsanak, ezt igazítom a résztvevőkhöz, a helyszínhez, vagy az online térhez. Hiszek a művészetterápia erejében, abban, hogy megfelelő használatával hozzásegít a harmonikusabb élethez. Minden találkozás egy fénypont a hétköznapokban, „randevú” önmagunkkal. Mindig nagyon várom és készülök rá, mert minden alkalom egy csoda.
„Kertész” vagyok – lélek kertész, aki arra hivatott, hogy megfelelő körülményeket teremtsen számodra, így ideális lehetőséged legyen fejlődni és kibontakozni – virágozni!
Diplomáim - Képzéseim (a teljesség igénye nélkül)
Komplex Művészetterapeuta / Szocioterapeuta csoportvezető – Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület
Kertészmérnök BSc – ma Neumann János Egyetem
Andragógus BA – ma Milton Friedman Egyetem
Mentálhigiénés szakember MA – Szegedi Tudományegyetem
Tájépítész szerkesztő rajzoló – Kertészeti Egyetem
Kulturális Rendezvényszervező – Akadémia Light
Ékszer becsüs – Viktória
Tánc instruktor és Aerobic oktató – Fitness Akadémia
Art-Coaching – Indigo Coaching
OH instruktor és számos ráépített WS
Felnőtt kötődés elmélete szakmai képzés – Sue Johnson
Anyatermészet kártya módszertani műhely – MotherNature
Reziliencia iránytű – GordonTA
Kronobiológia pszichogenetika – Aura Krono Stúdió
Kincskereső Meseterápia I. blokk – Lelki Egészségvédő Alapítvány
Komplex Művészetterápiás Képzés I. blokk – Lelki Egészségvédő Alapítvány
Részvételiséta-vezető és természetkapcsolat-facilitátor – Ökopszichológiai Intézet
Explorer Trénerképzés – Wingman Hungary
Mozgásterápiás WS-ok
Jogosítvány gépjármű: A1, B
Jogosítvány hajó: belföldi és nemzetközi parti tengeri 12 nm hajóvezető géphajó és vitorlás
GMDSS SRC rádiós
Nézd meg
Bemutatkozó videómat
Alkoss