Mostanában barátom lett a nyugalom – személyes történetem

Tudtam, hogy van benne jó is, csak nem igazán találtam.

Volt pár nyugodt beszédű ismerősöm, valahol megjelent egy „mondd és haladjunk már”, valahol pedig csodálat volt bennem irántuk, sőt az, hogy én ezt szeretném!
Volt egy konkrét helyzet, egy meditáció: Kellemes kertben voltam, a kert egy kolostorszerű épület belső kertje, nem vallásos helyszín, inkább védett, a közepén egy tó, a tó közepén egy fehér lótusz. Ahogy ránéztem, mit üzen, jött a szó, hogy nyugalom, és jött egy jelkép, ami akkor a korona volt. Itt tisztán kellemes érzések társultak hozzá. Csak amikor vége lett, akkor csapódott hozzá a többi.
Később bárhol, ahol láttam egy koronát vagy arra hasonlító valamit, beugrott ez a szó: nyugalom.

Igazán nem történt semmi más.

Aztán új embereket ismertem meg, új kapcsolatok, új nézőpontok kerültek be az életembe. Beszélgettem, láttam és átéltem nyugalmat. Csak úgy. Amiben nem volt elszaladás, nem volt ítélet – csak volt.

Nem egy megvilágosító pillanat alatt, hanem szépen lassan fordult át bennem.
Egyre többször jelent meg egy új, mégis ismerős érzés. Nem akkor, amikor feküdtem, de volt olyan is, amikor napközben lefeküdtem csak úgy. A megszokott „ugrálás” a hasam közepén egyre kevesebb lett.

Csak éreztem, hogy ez jó.

Sokszor elmosolyodtam, csak úgy, néha ráeszméltem, hogy milyen jó is ez, és nem kell, hogy csak egy pillanat legyen, szabad hosszan.

Jó semmit se csinálni.

Nem kell valamit csinálni azért, hogy ne csináljak semmit. Mondjuk hírfolyamot görgetni, vagy képben lenni, vagy tudom is én. De szabad is valamit csinálni, ami épp tényleg csak úgy jól esik.
Valahogy átalakultam.

Amikor jön ez a kicsit ismeretlen, de már elég ismerős érzés, és belegondolok, mi is, akkor nekem ez a nyugalom.
Nekem nem statikus. Mozog, árad, szétfolyik, elszivárog, eltűnik, mindenféle és semmilyen, csak van.

Szeretem.

És nem kell, hogy mindig legyen. Ha jön, jó. Ha eltűnik, az is rendben van. Nem kell vágynom rá, és nem kell megtartanom, most ilyen nekem a nyugalom.

Nincs libidó, alacsony vagy magas libidó, reszponzív vágy – és a saját vágyunk felfedezése

Amikor valaki azt mondja, hogy „nincs libidóm”, sokféle dolgot érthet ez alatt. Lehet, hogy nincs kedve a szexhez. Lehet, hogy régóta nem érez vágyat. Lehet, hogy eltávolodott a testétől, vagy azt érzi, mintha a kíváncsiság, a játékosság, az öröm is halványabbá vált volna.

Talán ezért érdemes egy kicsit közelebbről megnézni, mit is jelent számunkra a vágy.

 Libidó = szex?

Amikor azt mondjuk, hogy „libidó”, legtöbbször szexuális vágyra gondolunk. Arra, hogy mennyire kívánjuk a szexet, milyen gyakran jut eszünkbe, és mennyire könnyen ébred bennünk vágy.

De vajon lehet a vágy kizárólag szexuális?

A libidót érdemes tágabban is szemlélni. A szexualitással nagyon is összefügg, de nem feltétlenül merül ki benne. A vágyban van valami kreatív és életteli: az a belső mozdulat, amely valami vagy valaki felé fordít bennünket, kíváncsivá tesz, lelkesít, és arra ösztönöz, hogy kapcsolatba lépjünk azzal, ami fontos számunkra.

A vágy irányulhat önmagunk felé, egy másik ember felé, egy kapcsolódásra, egy élményre vagy valamire, amit létre szeretnénk hozni.

Az izgalom, a testi reakció, a vágy és a megvalósult szex nem ugyanaz.

Előfordulhat, hogy egy testi reakció létrejön, de valódi vágy nincs mögötte. Az is lehet, hogy van erős vágy és intimitás, mégsem valósul meg a szex. Az együttlétek mögött sokféle motiváció állhat.

A libidó tehát nem feltétlenül csak arról szól, hogy mennyit szeretnénk szexelni.

Sok nő számára egy tágabb belső mozdulás is kapcsolódhat hozzá: az élet felé fordulás, a kíváncsiság, az öröm, a lelkesedés, az érzékiség, a kapcsolódás, a kreativitás és az életerő.

Az a belső hang, ami azt mondja:

ezt szeretném, ez fontos nekem, erre vágyom.

És talán éppen ezért olyan nehéz megfogni, amikor eltűnni látszik. Mert nemcsak a szexről van szó, hanem arról is, mennyire vagyunk jelen önmagunkban, a testünkben, a vágyainkban, az életünkben.

Mit jelent valójában az, hogy „nincs libidóm”?

A libidó nem egy egyszerűen megmérhető mennyiség. A női szexuális vágyat testi, lelki, kapcsolati és környezeti tényezők egyaránt befolyásolják, és az is egyéni, hogy kire mi hat.

Ugyanaz a tényező valakit lekapcsolhat, mást pedig éppen felvillanyozhat, sőt ugyanarra az emberre is másképp hathat különböző időszakokban.

Van, akinek a menstruáció alatt az érintés is sok, másnak ilyenkor a legfelszabadultabb a szexualitása. Van, akinek szingliként erős a vágya, míg másnak éppen egyedül csökken le. Tartós biztonságos kapcsolat nyitottá tehet, ugyanakkor éppen a megszokottság is elveheti a vágyat. A vágyunk szempontjából nem létezik egyetlen mindenkire érvényes kapcsolati forgatókönyv.

A vágy változásának lehetnek testi okai: hormonális változások, a ciklus hullámzása, terhesség, szoptatás, a menopauza körüli időszak, fájdalom, gyógyszerek, nőgyógyászati problémák, hüvelyszárazság vagy orgazmusnehézség.

Ezek csak a gyakoribb tényezők. A fogamzás vagy a fogamzásgátlás miatti aggodalom is erősen befolyásolhatja, mennyire tudunk felszabadultan jelen lenni a szexualitásban.

És ugyanígy számíthat a stressz, a szorongás, a kimerültség, a szégyen, az önértékelésünk, a korábbi tapasztalataink, a kapcsolatunk állapota, az intimitás hiánya vagy éppen a megfelelési kényszer.

És néha nincs egy vagy több jól megnevezhető oka.

Egyszerűen csak nincs vágy.

Talán éppen ezért érdemes a „nulla a libidóm” kérdés mögé nézni.

Ez önmagában még nem feltétlenül probléma. Ha valakit nem zavar, hogy ritkán vagy egyáltalán nem érez szexuális vágyat, nem biztos, hogy bármit is „meg kell javítani”.

Nincs mindenkire érvényes „normális” libidó, amihez igazodnunk kellene. Van, akinek természetesen magasabb, másnak alacsonyabb a szexuális vágya, és ugyanannál az embernél is változhat az élet során.

Ezért nem feltétlenül az a kérdés, hogy elég magas-e a libidóm.

Hanem hogy:

nekem így jó-e?

Más a helyzet, ha hiányzik valami, ami korábban fontos volt, vagy szeretnénk változtatni rajta, de nem tudjuk, hogyan.

És ahogy nincs kötelezően „elég” vágy, úgy nincs „túl sok” sem.

Magas libidó

A női szexualitás körül sok kultúrában máig működik egy kettős mérce: amit egy férfinál gyakran természetesnek tartanak, azt egy nőnél könnyebben megítélik. Ez szégyent kelthet akkor is, ha valaki egyszerűen csak erősen vágyik, gyakran kívánja a szexet, kezdeményez, fantáziál, vagy nyitottabb az újdonságokra.

A magas szexuális vágy önmagában nem probléma, és nem azonos a kontrollálhatatlan viselkedéssel sem.

Inkább az a kérdés, hogy a saját igényeinket mennyire tudjuk szabadon, biztonságosan és önazonosan megélni.

A „sok” vágy mögött sem feltétlenül „túl sok szex” iránti igény áll. Lehet mögötte több intimitás, több kapcsolódás, több játékosság vagy több élő jelenlét iránti vágy is.

És az is lehet, hogy valakinek nem kevesebb vágyra van szüksége, hanem kevesebb szégyenre.

Mégis mennyi a normális?

A libidó mindenkire egyénileg jellemző, nincs belőle univerzális „normális” érték. Már eleve különbözünk abban, hogy mennyire fontos számunkra a szexualitás, milyen könnyen ébred bennünk vágy, és mennyire gyakran foglalkoztat bennünket. Az is nagyon egyéni, kikhez és mihez érzünk vonzalmat, hogyan kapcsolódunk, milyen közelség esik jól, és milyen kapcsolati formában tudunk önazonosak lenni. Vannak tényezők, amelyeket nem tudunk egyszerűen felülírni, legfeljebb elnyomni, míg mások felismerhetők és alakíthatók.

A mindennapokban megélt vágyat külső és belső hatások együtt formálják.

És innen már fontosabb kérdéssé válik:

Mi kapcsol le és mi ébreszt fel?

Mi kapcsol le és mi ébreszt fel?

A vágy érzékeny, és sok mindenre reagál.

Le tudja kapcsolni a tartós stressz, a kimerültség, a túl sok teher, a kapcsolati bizonytalanság, a szégyen, a rossz testkép, a megfelelési kényszer vagy az az érzés, hogy mindig mások igényeihez kell igazodnunk.

Ilyenkor könnyű úgy érezni, hogy eltűnt a vágyunk.

Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy című könyvében egy nagyon jól használható képpel ír erről: nemcsak azt érdemes figyelnünk, mi kapcsolja be a rendszert, hanem azt is, mi kapcsolja le. Mintha lenne egy gázpedálunk és egy fékünk is.

Néha nem az a gond, hogy nincs elég gáz.

Hanem az, hogy túl erősen nyomjuk a féket.

És ugyanilyen fontos lehet észrevenni azt is, mi ébreszt bennünket: a biztonság, a figyelem, a lassulás, a játékosság, az érintés, a kíváncsiság, a mozgás, a zene, a kreatív kifejezés vagy egyszerűen az, ha végre nem kell teljesítenünk.

A vágy nem mindig spontán – reszponzív vágy

Sokan azt gondolják, hogy a vágy akkor „igazi”, ha magától jelenik meg.

Ha nincs azonnali belső fellángolás, könnyű azt hinni, hogy valami baj van velünk.

Pedig a vágy nem mindig spontán módon érkezik. Előfordulhat, hogy először csak nyitottak vagyunk a közeledésre, az érintésre, az intimitásra, és közben ébred fel bennünk a vágy.

Ezt nevezzük reszponzív vágynak.

A vágy ilyenkor nem feltétlenül megelőzi a közeledést, hanem egy megfelelő helyzetre válaszul jelenik meg. Ehhez időre, figyelemre és nyomásmentességre lehet szükség.

Nőknél gyakran megfigyelhető, de nem minden nőre ugyanez a vágy-minta jellemző; vannak, akik inkább a spontán, mások inkább a reszponzív mintát ismerik fel magukon, és ezek kombinációja is lehetséges.

Fontos azonban, hogy a reszponzív vágy nem azt jelenti:

„Ha most nincs kedvem, kezdjük el, majd megjön.”

Esetleg „rá kell venni magunkat valamire”.

A saját igen-ünk és nem-ünk mindig fontos!

Inkább azt jelenti, hogy a vágyunknak nem feltétlenül csak egyetlen útja van.

Lehetőség van közeledni valamihez, miközben figyelünk arra, mi történik bennünk.

A szégyen is beleszólhat

A testünkkel, nőiességünkkel és szexualitásunkkal kapcsolatos szégyen sok nő életében jelen van.

Lehet, hogy nem érezzük elég szépnek a testünket. Lehet, hogy túl soknak, túl kevésnek, túl nagynak, túl kicsinek, túl öregnek vagy egyszerűen nem elég nőiesnek látjuk magunkat.

Az is lehet, hogy olyan vágyaink vannak, amelyekről azt tanultuk:

egy „rendes nőnek” nem kellene ilyesmit éreznie.

A szégyen könnyen eltávolít a testünktől. Ahelyett, hogy befelé figyelnénk, kívülről kezdjük figyelni magunkat:

Hogy nézek ki?

Jól csinálom?

Elég kívánatos vagyok?

Mit gondol rólam a másik?

Normális vagyok?

A szexualitás pedig nehezen tud szabad lenni ott, ahol folyamatosan vizsgáztatjuk magunkat.

Az én vágyam vagy a másik elvárása?

És egy másik, legalább ilyen fontos kérdés:

Az én vágyam – vagy az, amit magamról gondolok, hogy kívánnom kellene?

A vágyhoz való viszonyt gyakran összekuszálja a megfelelés.

Sok nő számára nehéz megérezni, mi az, ami valóban saját belső igény, és mi az, ami inkább a másiknak való megfelelésből, megszokásból vagy belsővé vált elvárásból érkezik.

„Bárcsak újra kívánnám a páromat.”

„Bárcsak jobban érteném, mi történik bennem.”

Teljesen érthető vágy.

Sokakat az nyomaszt, hogy az eltérő libidó már a kapcsolat rovására megy.

„Félek, hogy ha nem akarom a szexet, el fog hagyni.”

De ilyenkor érdemes egy másik kérdést is feltenni:

Azért szeretnék többet kívánni, mert én is szeretnék többet kívánni – vagy azért, mert félek attól, mi történik, ha nem kívánom?

A kapcsolatokban természetesen fontos kérdés a vágykülönbség. De nem feltétlenül az a megoldás, hogy „le kell mondani” vagy „fel kell zárkózni”.

Lehet, hogy csak a békesség kedvéért mondunk igent.

Lehet, hogy a szex a kapcsolat valutájává válik.

Lehet, hogy úgy érezzük, adnunk kell valamit, hogy cserébe kapjunk valamit.

Vagy egyszerűen érezzük, hogy nem akarjuk, mégsem tudunk nemet mondani.

A saját vágyunk nem a kapcsolat fenntartásának szolgálólánya.

Talán inkább azt kell újra megtanulnunk megkérdezni:

Nem azt, hogy a másik mennyit szeretne.

Nem azt, hogy mit kellene szeretnünk.

Hanem:

Te mit szeretnél? Miben lelnéd örömöd? Hogyan, milyen határok között? És mi az, ami számodra valóban kapcsolat – és mi az, amit csak megszoktál annak gondolni?

És néha erre nem könnyű válaszolni.

Kulturális béklyók és a nemet mondás művészete

Mindezt tetézi a kulturális örökségünk.

A nőkkel szembeni társadalmi elvárás még mindig sokszor a türelmes, alkalmazkodó szerepet erősíti, „ne akarjon valamit”, hanem várja, hogy a dolgok megtörténjenek vele.

Sokan úgy nőttünk fel, hogy nőként nem illik kimondani, mire vágyunk – aztán jön a csalódás, hogy a másik nem találta ki a gondolatainkat.

A másik oldal legalább ennyire nehéz: megtanulni nem-et mondani.

A határhúzást és a nemet a nőknek gyakran újra kell tanulniuk. Ha mindig alkalmazkodunk, a végén valóban elhomályosulhat, hogy mit is szeretnénk mi magunk.

És talán a saját vágy felfedezésének része éppen az, hogy újra megtanuljuk meghallani ezt a halkabb hangot.

A szexualitásunk nem egy kész, változatlan rendszer

Amit ma tudunk magunkról, nem feltétlenül lesz igaz ránk tíz év múlva.

A testek változnak.

A vágyak változnak.

Az emberek változnak.

Akivel és akikkel annak idején a kapcsolatod kialakult, szintén változik. Apró lépésekben eltűnik valami, más pedig megjelenik.

Te is változol, és másképp kapcsolódsz.

Van, ami állandó, és van, ami nagyon is változó.

És ez nem tragédia.

Talán az a tragédia, hogy annyi időt töltünk a régi verziók visszakövetelésével, hogy közben nem vesszük a fáradságot, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik most előttünk állnak – köztük önmagunkkal is.

Nem az a kérdés, hogy a „régi” értékes volt-e, ha elmúlt.

Igen. Van, ami akkor is értékes, ha elmúlt, és akkor is, ha megmaradt.

Az igazi kérdés talán az, hogy képesek vagyunk-e elég kíváncsiak maradni ahhoz, hogy az élet változásaival együtt megtaláljuk az új helyzetben azt, ami nekünk érték.

A kapcsolataink nem arról szólnak, hogy préselt virágként őrizzük egymást.

Hanem arról, hogy felismerjük egymást a változásokon keresztül.

Változik a kapcsolatunk, a testünk, a vágyunk.

Változhat az, hogy milyen érintés esik jól.

Változhat az orgazmus könnyedsége vagy intenzitása.

És az is előfordulhat, hogy valami, ami régen működött, később már nem működik ugyanúgy.

Ez nem kudarc.

Ezért is érdemes időnként újra megismerni a saját testünket.

Nem azért, mert elromlott.

Hanem mert megváltozott.

Mikor érdemes foglalkozni a libidónkkal?

Talán akkor, amikor úgy érezzük, hogy nekünk nem jó úgy, ahogy van.

Lehet ez egy konkrét probléma, de akár egy nehezen megfogható, semleges kiüresedés is.

Van, aki úgy véli, hogy szégyen vagy „úri huncutság” lelki dolgokkal, pláne a libidójával foglalkozni. Pedig magunknak és a környezetünknek is az a jó, ha jól vagyunk.

Érdemes lehet foglalkozni vele akkor is, ha szeretnénk önazonosabbak, magabiztosabbak, felszabadultabbak, kreatívabbak vagy akár kacérabbak lenni.

Ha szeretnénk szexuálisan jól lenni.

És akkor is, amikor nagyon is jó, és szeretnénk még gazdagítani, amit már megtaláltunk.

Ha érdekel a téma most két módon is beszélgethetünk róla:

Mi ébreszt fel? – vágy, libidó, önismereti csoport nőknek Budapesten

Ezekkel a kérdésekkel indul a Mi ébreszt fel? egy 6 alkalmas önismereti csoport nőknek.

Beszélgetünk, mozgunk, és minden alkalommal más művészetterápiás eszközzel dolgozunk: festéssel, zenével, képekkel, színekkel, formákkal és a testünk tapasztalataival.

Nem arról szól, hogy többet kellene szexelnünk.

Lehet azért jönni, mert szeretnél többet szexelni.

Lehet azért, mert hiányzik a vágy.

Lehet azért, mert sok van belőle, és szeretnéd jobban érteni vagy szabadabban megélni.

Lehet, hogy nem tudod pontosan, mire vágysz – csak azt érzed, hogy valami hiányzik.

Lehet, hogy éppen most változik valami a testedben, a kapcsolataidban vagy önmagadhoz való viszonyodban.

És az is lehet, hogy nem szeretnél semmit „megjavítani” – egyszerűen kíváncsi vagy a saját vágyadra.

És akkor is, ha nem a szex a központi kérdésed, hanem szeretnéd felfedezni, mi ébreszt benned kíváncsiságot, örömöt, érzékiséget és életerőt.

Egyéni konzultáció

Ha pedig inkább egyéni térben szeretnél ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, erre is van lehetőség. Egyéni konzultációban nőkkel és férfiakkal is dolgozom, a vágy, a szexualitás, a testhez való kapcsolódás, az intimitás, a kapcsolatok és az önismeret kérdéseivel is.

Poór Titanilla

mentálhigiénés szakember, művészetterapeuta

Források:

Emily Nagoski: Úgy, ahogy vagy – A női szexualitás rejtelmei és az örömteli szex titkai

Rosemary Basson: The Female Sexual Response: A Different Model. Journal of Sex & Marital Therapy

Štulhofer, A., Bergeron, S. & Jurin, T.: Is High Sexual Desire a Risk for Women’s Relationship and Sexual Well-Being? Journal of Sex Research