+36-30-856-5879 info@viragzoom.hu

Mit jelent nekem a nyugalom?

Mostanában barátom lett a nyugalom – személyes történetem

Volt bennem valami furcsa ambivalencia ezzel az érzéssel, sőt igazából nem is akartam vele foglalkozni, mintha nem is számítana.

Aztán egyre többször jött szembe, konkrétan ez a szó: nyugalom. Egyszerűen nem tudtam nem foglalkozni vele.

Volt benne valami vágyott kellemesség és egyben valami visszataszító kellemetlenség.

Ahogy ízlelgettem azt a szót, hogy nyugalom, olyanok jöttek, hogy valaki heverészik, nem csinál semmit.

Kívülről nézve, vagy ennek a heverésző embernek a helyébe képzelve magam, a pihenés mellé, olyan hangok jöttek – amiket nem is tudom, hol hallottam, vagy miért jöttek –, hogy: majd megbosszulja magát, naplopó, semmirekellő, tétlen, lusta, unalmas.

Jött olyan is, hogy amikor már valaki kidolgozta magát, akkor végkimerülésében csak ezt lehet, mert mozdulni sem bír. Esetleg néha olvasni oké, de ha már olvasás, akkor az még jobb, ha szakirodalom, az amúgy is érdekes. Nekem amúgy nincs is időm mást olvasni.
Ezeket nem a gyerekkoromból hozom, akkoriban ezek nem hangzottak el, és még bújtatottan sem lehetne igaz – van más a tarsolyomban bőven, de – ezt nem tudom oda kötni.
És tartozott hozzá valami zen-szerű érzés, jelentésen ez bármit is. Valami, amit el kellene érnem. Ott lenni nyugalomban, és ebben jól érezni magam. Majd azt láttam, ahogy a kép feszültségtől vibrál, és el akarok futni, jó messzire.

Tudtam, hogy van benne jó is, csak nem igazán találtam.

Volt pár nyugodt beszédű ismerősöm, valahol megjelent egy „mondd és haladjunk már”, valahol pedig csodálat volt bennem irántuk, sőt az, hogy én ezt szeretném!
Volt egy konkrét helyzet, egy meditáció: Kellemes kertben voltam, a kert egy kolostorszerű épület belső kertje, nem vallásos helyszín, inkább védett, a közepén egy tó, a tó közepén egy fehér lótusz. Ahogy ránéztem, mit üzen, jött a szó, hogy nyugalom, és jött egy jelkép, ami akkor a korona volt. Itt tisztán kellemes érzések társultak hozzá. Csak amikor vége lett, akkor csapódott hozzá a többi.
Később bárhol, ahol láttam egy koronát vagy arra hasonlító valamit, beugrott ez a szó: nyugalom.

Igazán nem történt semmi más.

Aztán új embereket ismertem meg, új kapcsolatok, új nézőpontok kerültek be az életembe. Beszélgettem, láttam és átéltem nyugalmat. Csak úgy. Amiben nem volt elszaladás, nem volt ítélet – csak volt.

Nem egy megvilágosító pillanat alatt, hanem szépen lassan fordult át bennem.
Egyre többször jelent meg egy új, mégis ismerős érzés. Nem akkor, amikor feküdtem, de volt olyan is, amikor napközben lefeküdtem csak úgy. A megszokott „ugrálás” a hasam közepén egyre kevesebb lett.

Csak éreztem, hogy ez jó.

Sokszor elmosolyodtam, csak úgy, néha ráeszméltem, hogy milyen jó is ez, és nem kell, hogy csak egy pillanat legyen, szabad hosszan.

Jó semmit se csinálni.

Nem kell valamit csinálni azért, hogy ne csináljak semmit. Mondjuk hírfolyamot görgetni, vagy képben lenni, vagy tudom is én. De szabad is valamit csinálni, ami épp tényleg csak úgy jól esik.
Valahogy átalakultam.

Amikor jön ez a kicsit ismeretlen, de már elég ismerős érzés, és belegondolok, mi is, akkor nekem ez a nyugalom.
Nekem nem statikus. Mozog, árad, szétfolyik, elszivárog, eltűnik, mindenféle és semmilyen, csak van.

Szeretem.

És nem kell, hogy mindig legyen. Ha jön, jó. Ha eltűnik, az is rendben van. Nem kell vágynom rá, és nem kell megtartanom, most ilyen nekem a nyugalom.

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, várlak:

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

ingyenes-szakmai-konzultacio

You have Successfully Subscribed!