+36-30-856-5879 info@viragzoom.hu

Pihenés

Aludjuk rá egyet! Legyünk bölcsek – Pihenés művészete

A pihenés tudjuk, hogy jó, viszont kevésbé értékelt, mint amennyire hasznos. A regenerálódás akkor jöhet létre, amikor pihenünk, ilyenkor tudunk gyógyulni és emésztetni, kiválasztani.

A külsőnkön is látható.

Sőt, ha nem vagyunk kipihentek bőséges és energiát adó ételeket kívánunk. Valamint az agyunk és a testünk öregedési folyamatai is felgyorsulhatnak. Pihenés hiánya ront a stressz tűrésen, a koncentráción, a hatékonyságot is csökkenti. Fizikai és szellemi téren is tapasztható, és még hangulatot is negatívan befolyásolja.

pihenés

A pihenés fontossága

Jin oldalunk sokszor nehezen tud előtérbe kerülni, mai világ inkább a jang, energiát részesíti előnyben, sokan időpocsékolásnak tekintik a pihenést és az alvást, így az egyensúly kibillenhet a túlzott aktivitás irányába.

A fizikai, szellemi, érzelmi munkát, ajánlott töltődéssel ellensúlyozni, saját igénynek megfelelő mennyiséget aktívan és passzívan pihenni. 

Jó minőségű és kielégítő mennyiségű alvás, alap szükséglet. 

Míg a gyereknél erre figyelünk, és értjük, addig felnőtt korban ez már mintha nem is lenne fontos, valahogy hátra sorolódik. Itt nem arra gondolok, hogy van pár nap, vagy rövid időszak, amikor szükséges a nappalt meghosszabbítani, hanem egyszerűen életformává válhat a kevés alvás.

Van, persze amikor nem döntés kérdése, csinálni kell. Sok kisgyerekes szülőnek kemény időszak mire a baba „megtanul” aludni. Ha tehetjük, döntsünk az alvás mellett, magunkért és a környezetünkért. Passzív kikapcsolódás is nagyon fontos, szakítsunk időt azokra a passzív tevékenységekre is, ami tölt. Ilyen például a zenehallgatás, relaxáció, szemlélődés a vízparton. Merjünk lazítani, úgy igazán.

Passzivitás vagy pihenés

Egy művészetterápiás csoporton előfordulhat, amikor valaki „csak” passzív résztvevő. Az alkotásban nem vesz részt, de utána a megbeszélésben igen, vagy szinte meg sem szólal, és a megbeszélésen is passzív marad. Ilyenkor persze a csoportvezető figyel, hogy mindenkinek lehetősége legyen megszólani, viszont a passzivitás teljesen rendben van.

Akinek nincs kedve, nem érinti meg a téma, vagy túlságosan megérinti, maradhat nyugodtan passzív. Elég ilyenkor „csak” kiválasztani, emészteni és gyógyulni.

A pihenés fontos része életünknek, fordíts rá kiemelt figyelmet csakúgy mint aktív tevékenységeidre.

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

ingyenes-szakmai-konzultacio

You have Successfully Subscribed!