+36-30-856-5879 info@viragzoom.hu
Művészetterápiás eszközeim

Művészetterápiás eszközeim

Eszközeim

Mai művészetterápia.

A kisebb kerti eszközeim a Trabi mellett egy kis kék dézsában tartom, nem a legjobb hely, nem is erre való, mégis praktikus.

Csak kényelmesen benyúlok, pont kézmagasságban kilógnak a nyelek és viszem. Az évek során bevált, pont jól elérhetők számomra. Aztán egyszer csak a Trabi elé bekerült egy nagy hordó, meg a rotációs kapa. Én pedig arra kényszerültem, hogy kígyó módjára tekeregjek az eszközeimért, nagyon kínkeservesen sikerült elérni, majd utána, vissza tenni.

Így ment ez jó pár napig, bosszankodtam, már gondolkoztam új helyen, vagy csak simán elől hagyom. Miért van pont ott a hordó? Milyen jó is volt ez a kis hely, eddig fel se tűnt. Majd eszmbe jutott, hogy megkéne próbálni valahogy arrébb tolni legalább a rotációs kapát.

Nos, jelentem kb. egy mozdulat volt, utána pedig kiderült, hogy a hordó üres és pille könnyű.

Eszközeim

Aztán elgondolkoztam azon: Melyik eszközöm előtt van „hordó”?

Hogyan tudnám, arrébb tolni?

Vannak még ilyen eszközeim?

Neked is vannak ilyen „eszközeid?”

Mindenkinek sok jó eszköze marad a „dézsában” vagy kínok árán igyekszik használni, pedig lehet, hogy csak a pillekönnyű hordó van előtte.

Lehet, hogy egy semmiség, egy apró döntés, hogy másképp csinálom, elég lenne, egy könnyeb, jobb, boldogabb életez.

Az akadály nem mindig ott van, ahol gondoljuk, és lehet, hogy nincs is? Ezzel nem ledegradálni akarom az akadályokat, lehetetett volna általam mozdíthatatlan az a hordó, pont úgy is nézett ki, hát ez az! Egy próbát megér!

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

Kert-művészetterápia

Kert-művészetterápia

Kert és művészetterápia

Pipacsos hangulat.

Fogtam magam, ha már szabad vagyok, elmentem egy kertészetbe díszpipacsot venni a meglévők mellé. Most a kertészkedés is nagyon jó töltődés nekem, a művészetterápia mellett.

Újra rátaláltam erre a régi örömokozómra, csak már sok mindent másképp látok, mint 10-20 éve. Mivel a kendőm itthon maradt, és sajnos a papír maszkban hamar kiütéses leszek sietnem kellett. Rögvest a cél helyre indultam, és levettem tervezett rózsaszín díszpipacsot, meg még egy narancssárgát is, olyan szép. Így viszonylag kis költséggel sikerült átnyargalnom a kertészeten.

Itthon elültettük és kicsit elmélkedtem a pipacson, hogy milyen sokféle és szép, már a máknál kalandoztam, a bejglinél, aztán az ópium mámoránál, milyen sok minden egy kis virág.

A könyv

Majd észrevettem, hogy tegnap kint felejtettem a könyvem a terasz asztalán. Ráadásul éjszaka eső is esett, de szerencsére gondoltak a célközönségre – A tökéletlenség ajándéka – keményfedeles, így semmi baja.

Tánc- Művészetterápia

Ezt a könyvben találtam később. Érthetjük klasszikusan a táncra, vagy akár az élet táncára:

Nem volt nehéz rájönnöm, hogy a tánc sok ember számára nehéz téma. … Nincs azonban az önkifejezésnek még egy olyan formája, amely annyira előhozná belőlünk a sebezhetőség érzését, mint a tánc.

Szó szerint az egész testünket védtelennek érezzük ilyenkor. Olyan, mintha meztelenek lennénk – azt pedig talán nem kell magyaráznom, mennyire erős sebezhetőségérzést képes kiváltani belőlünk ez a tapasztalat. … Egy asszony egyszeregyszer azt mondta nekem: „Néha, ha egy filmben táncolnak, vagy megy egy jó szám, elkezdek dobolni a lábammal, anélkül, hogy észrevenném.

Amikor végre eljut a tudatomig, hogy mit csinálok, mindig zavarban érzem magam. Egyáltalán nincs ritmusérzékem.”

Berne Brown

Ha van 20 perced ajánlom nézzétek is meg, Berne Brown-t, nagyon jó!

Várlak

Alkoss

Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, csatlakozz valamelyik csoportomhoz

Alkoss

Lépj velem kapcsolatba

ingyenes-szakmai-konzultacio

You have Successfully Subscribed!