Amikor a tinta nem csak vonal, hanem élő tapasztalat
Az idősek otthonában működő művészetterápiás csoportomban ebben a hónapban szénnel és tustintával dolgoztunk.
A tus nem javítható, nem visszavonható. Ami egyszer a papírra került, az ott is marad. Talán ezért is különösen alkalmas arra, hogy a gyökerek és a tápláló talaj, a belső megtartottság témájával foglalkozzunk.
A csoportban arról beszélgettünk:
Mi az, ami megtart?
Mi az, amiből erőt merítünk?
És mi az, amibe gyökeret tudunk ereszteni – akár most, akár életünk egy későbbi szakaszában?
A kapcsolódásokról…
Energiákról…
Nem mindig alkotok a csoporttal, most épp adta a tér, hogy én is rajzoljak.
Egy suháng története
Az én rajzom eleinte csak egy vékony suháng volt.
Három-négy finom gyökérrel.
Semmi dísz. Épp csak bekerült az üres térbe.
A gyökerek mélyebbre mentek, elágaztak.
A törzs vastagodott.
A lomb dúsult.
Fázisról fázisra változott.
Kék vizek mozgásba lendültek.
Rügyek jelentek meg.
A talaj színt kapott: barna, zöld, és élő rétegeket.
A rajz: nem teljesítmény, nem hatékonyság, nem elvárás.
Lesz, ami lesz, a kép nem siet sehova.
És én sem.
A művészetterápiában gyakran tapasztalom, hogy az alkotás tempója visszaadja a test természetes ritmusát. Nem kell „jobbnak” lennünk, mint ami épp akkor a lejobb nekünk. Elég ott maradni a folyamatban.
Talaj és gyökér találkozása – szakmai értelemben
A gyökér nem önmagában létezik.
Mindig viszonyban van a talajjal.
Ez azt jelenti: a belső erőforrásaink csak akkor tudnak működni, ha van külső és belső megtartó közeg.
Ez lehet egy kapcsolat, egy terápiás tér, egy csoport – és idővel egy belsővé tett tapasztalat arról, hogy nem omlunk össze attól, ami feljön.
A művészetterápiában a kép gyakran „előbb tudja” minek kell megjelenni, mint a gondolat.
A kéz hamarabb találja meg a formát, mint ahogy szavakat tudnánk adni neki.
A süni a föld alatt
A rajz végén megjelent egy süni.
A föld alatt, téli álomban.
Ahogy ránéztem megéreztem:
a megtartottság nem csak növekedést jelent.
Hanem pihenést is.
Nem visszaesést.
Nem eltűnést.
Hanem regenerációt.
Sokan érkeznek terápiába azzal az érzéssel, hogy „mindig erősnek kell lenniük”.
Pedig a belső biztonság egyik legfontosabb jele az, amikor megengedhetővé válik a megállás.
Amikor az alkotás után düh jön
Hazafelé menet dinamikus zenét hallgattam a kocsiban, és váratlanul düh jelent meg bennem.
Nem volt konkrét oka. Nem történt semmi.
Mégis ott volt – tisztán, feszítőn.
Ez nem tévedés vagy hiba.
Ez lehet a felszabadulás jele.
Amikor egy alkotás során mélyebb rétegekhez érünk, a test reagál.
A düh ilyenkor nem rombol, hanem energiát jelez: azt, ami eddig vissza volt tartva, most mozgásba lendül.
A terápiás tér egyik fontos funkciója, hogy ezek az érzelmek megtarthatóvá váljanak, – ne kelljen tőlük félni.
alkotásunk igazán a miénk lesz.
Miért jó, hogy gyökerekkel dolgozunk?
A gyökér nem látszik.
Ahogy sok belső folyamat sem.
Vagy akár a láthatatlan munka.
Nem mérhető teljesítményben, tiszta lakásban, eredményekben.
Mégis ez tartja meg az egész fát.
A művészetterápia nem megoldásokat kínál, hanem tapasztalatot:
– hogy lehet lassan haladni
– hogy lehet érezni
– hogy lehet kapcsolódni önmagunkhoz és másokhoz ítélet nélkül
Zárás helyett – meghívás
Ez a rajz számomra a gyökeresedés képe lett.
Nem egy végpont, hanem egy folyamat állomása.
Ha magadra ismersz ebben –
ha érzed, hogy benned is van valami, ami növekedne, pihenne, kapcsolódna –
akkor lehet, hogy számodra is fontos lenne egy olyan tér,
ahol nem kell bizonyítani,
ahol a belső folyamatok tempója számít.
A terápiás munka sokszor innen indul:
egy vonalból, egy érzésből, egy csendes felismerésből.
Várlak
Alkoss
Ha érdeklődsz a művészetterápia iránt, várlak:
Alkoss
Lépj velem kapcsolatba
