Mesés beszélgetés

Át az üveghegyen… Mi is a meseterápia?

Üveghegy, mit is jelképez nekem? Ahogy ránézek egy hegyre felér az égig, és tudom, hogy lentről a föld mélyebb rétegeiből indul. Stabiltást, állandóság érzetet ad. Összeköttetés, égi és földi tudás. A lexikonok szerint: Isteni közelséget is jelent. Az üveg belátást enged, mégis véd, megtart. Nekem átalakulás, tisztaság is. Üveghegy képzelet és lehetőség egyben. Fontos dolgok tisztán látása. A hegy megmászásával egy magasabb nézőpontról tekinthetünk a földi valóságunkra, és ezt utána használhatjuk boldogulásunk érdekében. A hegy megmászása, önmagunk leküzdése is, megerősödés, ami kompetencia érzetet ad a továbbiakhoz.

Aztán persze én is lelkesen olvastam a gyerekeknek a meséket. Amikor művészetterápiát tanultam, bár eredetileg a fő fókuszom a mozgásterápián volt, ahogy egyre közelebb kerültem a technikákhoz mind nagyon érdekessé vált számomra, a meseterápia teljesen elvarázsolt

A mesével, a fantázia és a valóság sarkítva, direkten és finoman találkozik. Amikor kész mesékkel dolgozunk, akkor érdekes a karakterekben felfedezni magam, hol vagyok én a történetben, épp merre tartok, hol vannak kihívások, mit vagy kit kell leküzdenem, kik vannak körülöttem, kik a segítőim? Nagyon izgalmas kérdések és izgalmas válaszok. Amikor én írom a mesém, olyan karaktereket adok a szeplőimnek, akik nagyon jól jellemzi őket számomra.

Ez csak mese. Kimondhatom, hogy – egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy király, egy gonosz mostoha, majd jöhet a boszorkány…, és ahogy kimondásra vagy leírásra kerülnek, már kívül lesznek, ránézhetek. A történetben ki és mit fog tenni, átélni, milyen hatással lesz arra a karakterre aki én vagyok, rajtam áll, rajtam áll minden. Leírhatom mi volt, most mi van, és azt is, hogy mi legyen. „Csak” mese, itt mindent lehet, minden lehetséges. Végén minden jóra fordulhat, csak rajtam áll, és boldogan élünk… .

A mesék kicsit másképp, de a valóságot mutatják meg.

Manapság leginkább gyereknek olvasunk mesét a legnagyobb természetességgel, ez remek közös program. Tudjuk, hogy az élet bölcsességeire tanít. Segít eligazodni az élet dolgaiban, feloldja a feszültséget, megoldásokat kínál, jóra tanít, megnyugtat. Már egész piciknek is olvasunk rövid mesét, vagy kitalálunk saját történetet, majd a növekvő kicsikkel, akik már ötvözni tudják a valóságot és a csodát, fokozatosan egyre hosszabb, izgalmasabb meséket élhetünk át. A gyerekkor különböző szakaszaiban, felnőttként, vagy egy új életszituációban bármely mese újabb és újabb tanításai bontakoznak ki számunkra.

A mesék egész életünkön átkísérhetnek.

Eredetileg a mesék felnőtteknek szóltak, a régiek rendszeresen meséltek egymásnak. Így szállt a közösség tudása, generációról generációra. A mesék választ adnak minden olyan kérdésre, amivel életünk során találkozunk pl.: szülő-gyerek viszony, elindulás az életben, pártalálás, párkapcsolat, munkahely, kiúttalanság, életöröm. A történetek évezredek tapasztalatát, életbölcsességeket adtak át. A mondanivaló lefordításában közvetítő is segíthet, ez a meseterápia. Ma is bennünk él ez az ősi tudás, csak nehezebben hozzáférhető. A szimbólumok értése mára feledésbe merült, de nézzük, csak, ha kicsit elmélyülünk, máris mennyi minden eszünkbe jut.

Üveghegy: – Neked mit jelent?

A találkozókon több technikát alkalmazunk. Mesés alkalom nem hosszas meseelemzés. A mese, beszélgetésindító katalizátor, azt a témát beszéljük át, ami a csoporttagoknak épp fontos. Elsősorban a mese jelentésével, képeivel dolgozunk. Hosszabb mesénél rajzolunk is, vagy „csak” beszélgetünk a meséről, megnézzük a szereplőket, a hangulatukat, viselkedéseket, kapcsolódásokat, konfliktust, és megoldást.

Másik mód, amikor saját vagy közös mesét írunk, képek, szavak által inspirálva. Majd ezután beszélünk a mesénkről. Az asszociációs folyamatokat, belső élményeket, érzéseket a csoporttagokkal együtt beszélhetjük át. Rengeteg hasonlóság van a történeteinkben. Ahogy egyre konkrétabb élmények kerülnek elő, amiben természetesen vannak nehézségek és gondtalan boldogságok is, közben rácsodálkozhatunk a történetünk egyediségére. Csak abban a helyzetben megélhető színekre, emlékére, élményekre.

A mese a belső világunkra nyit ajtót.

A gondtalan gyerekkor minőségében, biztonságosan leereszkedhetünk a tudatunk alatti, talán számunkra is ismeretlen rejtelmeibe. Amikor kapcsolatba kerülünk ezekkel az emlékekkel, akkor kibeszélhetjük, megérthetjük a folyamatainkat, amik a mai énünkhöz vezettek. Tudatba emelve már dolgozhatunk vele.

Mese távolságától térhetünk át saját élethelyzetünkre, kinek mivel van épp dolga. Csak arról beszélünk ami még komfortos. A mese gyengéden hoz fel dolgokat, csak azt, amit eltudunk viselni és meg is tudunk oldani. Segít, hogy jobban rálássunk a saját működési módunkra, belső erőforrásainkra, átkeretezhessük a belső vívódásainkat. Biztonságos, megtartó csoportban, egymás „kezét fogva” sétálunk a sűrű sötét erdőben, egymást meghallgatva, támogatva, lépünk tovább, mint a mesében a hős, érezzük, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, megérthetünk másokat, más nézőpontokat. Megjelenik az elfogadás, és a kölcsönös bizalom.

Csökken a stressz, felismerjük erőforrásainkat és ez a külvilágban is megmutatkozik. Vissza vezet önmagunk központjába, újra kapcsolódunk belső forrásunkhoz, így megtapasztalhatjuk az Univerzális rendet.

Mindenki saját belső kincseire talál rá.

Indulhatunk? Keljünk át együtt az üveghegyen…